It's time to say goodbye:)

Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar elérkezik az utolsó bejegyzés ideje:)

Szeptemberben nagy izgalommal indultam a Keletiből, majd kikötöttem Münchenben, élveztük a nyár utolsó napjait Szabináékkal, s pár nap elteltével tovább "hajóztam" Kölnbe, ahol nyálkás, esős idő fogadott, és nagyon hiányoltam a napsütéses Münchent. A kezdeti rossz hangulat hamar elszállt, jöttek a programok, élmények barátok, utazások (Brüsszel, Brugge, Berlin:)), órák az egyetemen, sok nevetés, bulik és jobbnál jobb napok a SpoHo-n:) Novemberben aztán hazalátogattam egy hétre, de, hogy őszinte legyek, alig vártam, hogy visszamehessek.

A november és december közötti időszak talán még gyorsabban eltelt, mint a szeptember november közötti, de december végén már mindenki örült, hogy hazamehet, és így utólag nézve jól is jött, mert azért az összezártság negatív jelei kezdtek megmutatkozni a bandán:)

Karácsonyi szünetben mindenki kipihente magát, és januárban újult erővel vágtunk neki a kölni utolsó felvonásnak:) Január elején fáztunk picit, mert szokatlanul mínusz fokok uralkodtak Kölnben, majd bolgár barátunk "segítségével" megismerkedtünk a németországi kórházi viszonyokkal is, aztán jött London, meg a nagy party a reptéri buszon befelé, na meg aztán az interkulturális vita kifelé:)

Később megismertettem a német gyerekekkel Magyarországot, sűrűn gyártottuk a palacsintákat a kolibna, és lelkesen vártuk(Misi meg én) az öcsik érkezését. Január végén jött Robi, vele együtt a felejthetetlen amszterdami kiruccanás, majd bőrönd pakolás, és sok cucc hazaküldés, de az interkulturális szeminárium után kiderült, hogy nem küldtem eleget haza, mert még így is 27 kg lett a bőröndöm. Ez legyen a "legkevesebb", ennél sokkal fontosabb volt, amikor Ryo, David meg Gaspar beálltak a szobám elé, és átadták az ajándékomat, a labdát, amire a többiek kedves szavakat írtak:)

Ha erre a mondatra se vettétek még elő a zsebkendőt, hogy egy nagyot trombitáljatok bele, akkor folytatnám a patetikus szavakat:))) Szóval mondják, hogy az Erasmus dolog az egy álomvilág, és ha hazajössz, könnyen belekerülhetsz az "Erasmus utáni depresszió" állapotába. Annak idején még facebokon olvastam pár tippet, hogy hogyan tudod túlélni ezt az állapotot.
Akkor még mosolyogva olvastam, hogy ááh, velem ez úgyse lesz így, mert én itthon is jól érzem magam, és nagyon jó lesz majd hazajönni:) A dolog tényleg így van, mert örülök, hogy itthon vagyok, szuper volt a szerdai Vaskapu, anyu gulyáslevese meg palacsintája, apu, Robi, Lili, mamák, család stb, de bizony én is erőteljesen vágyom vissza Kölnbe:) Az azért már könnyít a helyzeten, hogy Julis, Petyó, Misi meg Gaspar is hazamentek már, ill. a többiek is hamarosan repülőre szállnak. A két szlovákot meg Misit kivéve viszont mindegyik visszamegy a nyári szemeszterre. Gondolkodtam én is ilyen lehetőségen, de Viki (a Wohnheim A magyar Heimleitere) nyugtatott meg, amikor azt mondta, hogy azt tapasztalta az elmúlt évek során, sok erasmusos kint marad második félévre, mert , hogy milyen jó lesz, de már nem tud ugyanolyan jó lenni, mint az előző. És én is valahogy így gondoltam ezt. Persze tök jó lenne még egy félév, de támogatást nem kapnék, ha meg már dolgozni kell, akkor nem ugyanolyan az egész, ráadásul nekem most az a célom, hogy idén diplomát szerezzek, utána pedig, ha minden jól megy, akkor megint irány Németország, csak most nem a már jól ismert Nord RheinWestfalen vidéke, hanem Bajorország, nevezetesen Erlangen városkája:)

(Csak, hogy értsétek, diplomás jogászoknak van egy egyéves magisterképzésre lehetőség Németországban, végén államvizsga és szakdolgozat. Megismerkedsz a német jogi rendszerrel, és egy területen elmélyedsz. Utóbbi nekem a sportjog lenne, mert az erlangeni egyetemen tanít az a prof, aki tavaly a tf-es sportjogi konferencián tartott előadást, és közölte, hogy Magyarország egyelőre egy fehér folt a sportjog területén, és ott tart , ahol Németország 30 évvel ezelőtt... A közép-európai régióból érkezőknek van egy ösztöndíj lehetőség is, amire már beadtam a pályázatomat, és remélhetőleg jövőre havi 700 €-t fogok kapni:))

Ha már itt az anyagi rész szóba jött, szeretném megemlíteni, hogy nálam nem jött be az az ijesztegetés, amit előzőleg másoktól hallottam, hogy az Erasmusozás félmillió ft-os kiadással jár pluszban a családnak. Ez is egyébként egy tényező, ami miatt azt mondom, hogy nagyon jó választás volt Németország, mert a többi országgal összehasonlítva olyan árak vannak, mint otthon Magyarországon (sőt, ahogy anyuval bementünk egyik nap az itthoni Lidlbe, meg kellett állapítanom, hogy kint még olcsóbb is pár áru...) Az ösztöndíjból jól kijöttem, még utazhattam is bőven:)

Ez az Erasmus dolog tényleg valahol egy álomvilág, amit ott helyben nem fogsz fel igazán, meg igazából le se tudod írni, hogy miért, hanem egyszerűen érzed, hogy nagyon jó:) Este többféle nemzetiséggel vacsorázol, és beszélgetsz a világ dolgairól; az már természetes, hogy angolul vagy németül társalogsz (megjegyzem a mi bandánk nagyon ügyes volt, mert nem az volt, hogy jajj, inkább beszéljünk angolul, mert az egyszerűbb, hanem szinte mindenki németül beszélt, s ha vmi. nem ment, akkor mondtuk angolul, vagy ha az ausztrálokkal beszéltünk, mondjuk ott is Sam a végére már nagyon jól tudott németül is:), este buliztok, vagy csak palacsintáztok, jót nevetsz, hogy a spanyol kiakad a paprikán, hogy nyersen eszed, és közli, hogy annak a sütőben a helye, aztán este kondizni mész szlovák barátnővel, és építed a kedvezőbb kapcsolatot szlovák és magyar nemzet között, és még sorolhatnám a jobbnál jobb élményeket, amiket felesleges is itt igazából megemlíteni, mert az egész blog ezekről szólt:)

Amit még el szeretnék mondani, hogy örülök annak, hogy ez a félév nem a szokásos "Erasmus életről" (értsd: pia, buli, pasik/csajok, pia, buli, pasik/csajok stb..) szólt, hanem mindenre jutott idő: tanultunk is, buliztunk is, utaztunk is:)

Ha meg kéne mondanom, hogy mi volt a legjobb és a legrosszabb ebben a félévben, akkor a legjobb megnevezésénél nagy bajban lennék, mert rengeteg volt, de talán azt mondanám, hogy ennyiféle embert (más kontinensekről is) megismerni, együtt lenni, beszélgetni és az utazások, ja és a pasi-csaj arány, hogy ennyi jóképű csávó vett körül, akár a koliban, akár órákon:)))) Ha pedig egy eseményt kéne kiemelni, akkor az első bulizásunk lenne, amiről anno sok képet is feltettem:) Hogy mi volt a legrosszabb? Azt hiszem az, hogy nem ihattam csapról vizet, mert , hogy rossz volt a csapvíz:))) Ez az utolsó mondat kifejezte, hogy mennyire jól éreztem kint magam:)

Köszönöm a kitartó olvasást meg kommenteléseket, remélhetőleg októbertől új blogot indíthatok, "Kalandozások Erlangenben" címmel:)

Pusszantás